2012. május 10., csütörtök

Ki mit tud Kadarkúton

Időről időre fellángolnak a viták az úgynevezett tehetségkutató, sztárkereső (vagy csúnyábban sztárcsináló) tévéműsorok kapcsán. Pedig mi még jól emlékszünk arra az időszakra is, amikor az úgynevezett kimittud-élmény egész komoly közösségformáló szereppel bírt. S még ha egészen kicsiben (mondjuk egy táborozás záróakkordjaként) volt is benne részünk, az ilyen szereplések hatása sokáig elkísérhetett bennünket.

A kadarkúti Jálics Ernő Művészeti Iskola és a Kapoli Antal Művelődési Ház most egy színvonalas megmérettetésre hívja a felső tagozatos, illetve középiskolás tanulókat.
A 2012. május 23-án megrendezésre kerülő tehetségkutató versenyre komolyzene, népzene, könnyűzene, dráma, tánc, illetve egyéb kategóriában lehet nevezni. 
A Ki mit tud-nak komoly hagyománya kezd kialakulni a városban, évről évre nő az érdeklődők száma, amely talán annak is köszönhető, hogy nevezési díj nélkül, szakmai zsűri előtt kapnak bemutatkozási lehetőséget a jelentkezők. A szervezők tehát nyitottak, városon kívülről is várják a színpadra termett fiatalokat. 
(Jelentkezni jelentkezési lap kitöltésével lehet május 18-áig. A részletes felhívás az iskola honlapján olvasható.További információ a kallay.anete@freemail.hu e-mail címen kérhető.)

És mielőtt újabb kérdések merülnének fel e közművelődési program és a könyvtár kapcsolatáról, szeretnénk felhívni a figyelmet az amerikai Read kampány néhány nagy sikerű fotójára, amelyeken filmszínészek, popsztárok reklámozzák kedvenc könyveikkel az olvasás élményét. Abban a reményben, hogy a jelentkező tehetségeknek, még ha nem is ilyen bizarr módon, de egyszer lehetőségük lesz hasonló nagy tettekre is, mindenkinek sok sikert kívánunk! J





(A képek forrása: yourneighborhoodlibrarian.blogspot.com, pippascabinet.blogspot.com, reaadcd.ala.org)

1 megjegyzés:

  1. Ha jól látom, Britney Spears Harry Pottert tart a kezében. Erről jutott eszembe: az egyik H. P. film extrái között volt egy beszélgetés a főszereplőkkel, akiktől megkérdezték, mi a kedvenc könyvük. A válasz zavart nevetgélés volt, majd az egyikük mondta, hogy a Harry Pottert már olvasta, mást még nem. Azóta láttam őket a Read kampány plakátján más könyvvel is - úgy látszik az egykori kérdés meghozta a gyümölcsét.

    VálaszTörlés