A héten a Megyei és Városi Könyvtár vendége volt Tóth Krisztina író, költő, akivel Lehelné dr. Dömény Katalin, a Kaposvári Egyetem oktatója beszélgetett.
A felolvasásokkal tarkított diskurzusból sok érdekesség, szakmai titok kiderülhetett a jelenlévő érdeklődők számára. Ezek közül a kulisszatitkok közül osztunk meg most néhányat olvasóinkkal.
Megtudhattuk például, hogy bár Tóth Krisztinát sokáig költőként tartottuk számon, az utóbbi években már több időt tölt prózaírással. Mégsem tartja magát igazi prózaírónak. Ahogy ő fogalmazott: „Nem történetek, hanem jelenetek vannak a fejemben.” De tiltakozik az ellen is, hogy „költői prózát” írna. Ez maximum az írásai szerkezetére lehet igaz, a nyelvezetre, nyelvhasználatra semmiképpen sem.
Regényei kapcsán szó esett arról, hogy a Hazaviszlek, jó? sikere sokáig felülmúlhatatlannak látszott, mostanra azonban – legalábbis a száraz eladási adatok szerint – a Pixel „beelőzött”. Ahogy a Vonalkód, ez is lazán egymáshoz kapcsolódó írások füzére, a Pixel esetében különösen érdekes az újra feltűnő szereplők, az oda-vissza utalások rendszere. A szerző szerint ezek megfejtése nem mindenkinek megy egyformán könnyen. Krimiket olvasó ismerőse rögtön elkapta a fonalat, költő barátja csak nagy nehezen… A Pixel borítójához sok képet kipróbáltak. Végül egy teafilterekből készült installáció fotóját választották.
A szerző mesélt arról is, hogy milyen nehézségei voltak kötetei fordítóinak, különösen a Vonalkód címei igényeltek kreativitást. Azt is megtudtuk, hogy a spanyol fordító éppúgy „küzdött”, mint a német.
Tóth Krisztináról az is kiderült ezen a napon, hogy nem feltétlenül híve az író állandó jelenlétének a közösségben, mert ugyan vannak érdekes találkozók, de az író valójában akkor dolgozik, amikor egyedül van, a gondolataiba merülhet…
Hogy mennyire magányos mesterség az övé, arról a kaposvári netTV-nek adott interjújában bővebben is hallhatunk az írónőtől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése