Természetesen nem személyeskedni szeretnénk, csak a könyvtárosok világnapja (április 14.) kapcsán jártunk kicsit utána, hogy milyennek is lát bennünket a világ, az irodalom. Ebből szeretnénk egy kis ízelítőt mutatni.
„Mindketten apánk pékségében dolgoztunk, ami kellemes foglalatosságnak tűnt, míg férjet nem találunk magunknak. Yvonne viszont nem elégedett meg ennyivel, és beiratkozott a helyi főiskolára. Könyvtáros akart lenni – mintha iskolába kéne járni ahhoz, hogy az ember azt tudja mondani: psssszt!
(Carolyn Parkhurst: Múló rosszullét című novellájában)
„A könyvtárosok általában örömüket lelik a különleges kérdésekben. A könyvtárosok szeretnek vadászni. A könyvtárosok szeretik a jó detektívregényeket. A könyvtárosok gyakran tartanak macskát, bár ez utóbbi jelenségre még nem született meggyőző magyarázat.”
(Karen Joy Fowler: A Jane Austen könyvklub című könyvében)
„Zavarban vagyok. Miért is hívna ide Minka anya külföldi könyvtárosokat? Talán mert azok, akik nem beszélnek lengyelül, gyorsabban rendbe tudják hozni a könyvtárat, mert rakodás közben nem esnek kísértésbe, hogy elolvassák a könyveket.”
(Morris Gleitzman: Egyszer című regényében)
„– De ha olyan abszolút könyvbolond, amilyennek nézem, kinevezzük főkönyvtárosnak Mrs. Roscoe Rainbow Head-i kastélyába. Ez a könyvtár ebben a pillanatban nem létezik. De annyi kötetet és azt vásárolhatja meg, amit akar.”
(Szerb Antal: A Pendragon legenda című regényében)
„– Szóval, […] halljuk, hogy könyvtáros. De nem látszik könyvtárosnak.
– Valójában Calvin Klein fehérneműmodellje vagyok. A könyvtári munka csak álca.”
(Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége című könyvében)
„– És a G-pont, na, mit gondol?
– Maga tudja, hol van?
A könyvtárosnő elpirult, köhécselni kezdett, de aztán összeszedte magát és büszkén válaszolta:
– Rögtön, ahogy belép, az első emeleten. A szemközti ablak.
(Paulo Coelho: Tizenegy perc című könyvében)
„És tetszett neki…, a könyvek különféle illata is: a nagyon régieké, a régieké és a mostaniaké, amelyek egy érzékeny orr számára a bőr, a vászon, az enyv, a gerincbe ragasztott szövet, a nyomdafesték más-más illatával szolgáltak; és tetszettek neki a kedves nők is, a könyvtárosok különös fajtájának képviselői, akik csendesek, udvariasak és egyformán meghatározhatatlanul-finoman középkorúak voltak, még a fiatalok is.”
(Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik című regényében)
Kérjük Olvasóinkat, hogy osszák meg velünk személyes tapasztalataikat, esetleg a témával kapcsolatos további irodalmi élményeiket! Ezeket megjegyzésként, hozászólásként vagy a Szabadpolc e-mail címére is elküldhetik nekünk.
(A fenti idézetek összegyűjtésében nagy segítségünkre volt a moly.hu; a képek forrása: charlottelibrary.wordpress.com, tcdailyplanet.net)
"A közfelfogásban a könyvtáros meghatározatlan korú nő, szemüveget visel, szétszórt, állig begombolt hosszú ujjú blúzt visel, csendet szerető, és szenved az olvasóktól. A könyvtáros nem nevet. Meghatározott könyvtári por fedi. Sápadt, s ha megérintjük, eltűnik." /Shannon Kozlowski/
VálaszTörlésvan aki ilyen, akiket én ismerek teljesen mások:)
VálaszTörlés..az én könyvtárosom....kellemes külsejű fiatal nő ,értelmes sok oldalú udvarias egyéniség.. ! Miatta is szeretek könyvtárba járni.! A hangulatomnak megfelelő könyvet csak vele tudom kiválasztani..jó érzés a szépen rendezett, tiszta környezetben vele a könyvekről beszélgetni.. !! kívánok jó egészséget Neki.. !!
VálaszTörlés„A könyvtáros pedig az az ember, akinek a könyv olyan táplálék, szenvedély, sors, szerelem, gyönyör, mámor, kaland és végzet, mint tengerésznek a tenger, a parasztnak a föld, a kertésznek a növény. A tudós a könyvet csak anyagnak veszi: megnézi, olvassa, idézi és félreteszi; a költőnek a könyv csak mű: teremti és elfelejti; a tanítónak csak eszköz: merít belőle és továbbadja; a közönséges embernek csak iparcikk: olvassa és élvezi. Senki nem nyúl úgy a könyvhöz, mint a könyvtáros, oly csendesen és lassan, ahogy az ember csak örök dolgokhoz nyúl: tengerhez, asszonyhoz, földhöz.”
VálaszTörlés(Hamvas Béla: A melankólia anatómiája)
ugyanott még:
„A könyvtárosság, az az édes szemlélődő béke, amit az ember csak a könyvek között és a könyvektől tanul meg, sehol másutt. A könyv a világ leghallgatagabb, legmagányosabb, legbékésebb valósága, – s a könyvtáros, ha vele él, olyan lesz, mint a könyv, hallgatag, magányos és békés”