2012. március 13., kedd

„Újraélesztett könyvek”

Alighanem az eddigi legoptimistább beszámoló jelent meg a Trubadúr Magazin oldalán a könyvtáros-társadalom kedélyeit hetek óta borzoló úgynevezett halottkönyvtár-jelenségről. Még mindig a budapesti Egyetemi Könyvtár „porosodó” köteteiből összeállított kiállításról van szó, de az enyhébb hangvételből arra következtethetünk, hogy a kihaltnak kicsit sem nevezhető tárlat talán bizonyított…
Nem is beszélve arról, hogy mintha a kiállítás, illetve annak hangos olykor a kezdeményezőket sem kímélő visszhangja elindított volna egyfajta ötletlavinát a könyvtárakban. A kaposvári Megyei és Városi Könyvtár például a közszolgálati terében tervezi az „Elfeledett könyvek polca” felállítását a közeljövőben, amely szintén hosszabb ideje „elfekvő”, érdekes könyvekre hívja majd fel az olvasók figyelmét.
 

A Halott Könyvtár Könyvek olvasatlanul kiállítás pedig még április 22-éig várja a könyvekbe lelket lehelő olvasókat a budapesti Centrális Galériában, hétfő kivételével mindennap. Kiss Dóra összefoglalója az érdekes kezdeményezésről ITT olvasható bővebben.

(A fenti fotó a székesfehérvári városi könyvtár hasonló okokból börzére bocsátott könyvei között készült.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése