2014. június 2., hétfő

Viszlát, Zágráb!

Jólesett a hideg, esős, szeles idő elmúltával az ismerős könyvtárosokkal ismét felkerekedni, buszra szállni, és Horvátország fővárosába, Zágrábba utazni.  Böhönye után Pintérné Kék Kriszta, az egyesületi kirándulás szervezője jólesően nézhetett körbe: megtelt a busz, majdnem mindenki eljött, aki ígérte. Negyvenhárman ültünk Paár Zoltán öregecske autóbuszában. Csendes beszélgetés, elemózsiás tasakok zörgése, rövid, frissítő megálló Nagykanizsán, s mire észbe kaptunk, már Varasdnál (Varaždin) mutatta az útszéli jelzőtábla, nincs is annyira messze Zágráb.

 10 óra felé láttuk meg a horvát fővárost. Buzási Éva, a jó kalauz azonnal magához ragadta a mikrofont: „Látjátok ott a hegyoldalban azt a hosszan elnyúló épületet? A hegy neve Medvehegy, s abban az épületben hunyt el Janus Pannonius.”
Mindenki felkapta a fejét erre a kevesek által tudott tényre, majd Éva mesélni kezdett arról, hogy a katonai szolgálatát teljesítő s Károlyvárosban (Karlovac) megbetegedett nagy költőnket, Petőfi Sándort is Zágrábban gyógykezelték. Aztán az utat nézte, segített a sofőröknek figyelni. Úti célunk a horvátok nagy könyvtára, a Nemzeti és Egyetemi könyvtár volt. Hamar megtaláltuk, hiszen Zágráb nem egy nagyváros (lakóinak száma 800.000 alatt van). 


A könyvtárat egy ötszintes (a föld alatt még két raktárszint), csupa üveg épületben helyezték el. Később hallhattuk építésének történetét. A könyvtár átadása elhúzódott, mert közbeszólt a térségben zajló hosszú és nagyon fájdalmas háború. 


Az intézmény munkatársai vártak bennünket. S itt meg kell köszönni a Zágrábi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hungarológiai Tanszéke vezetőjének, Žagar Szentesi Orsolyának a segítségét. Ő Mann Jolánt ajánlotta Kriszta figyelmébe, aki kitűnő segítőnek bizonyult, és igazi pedagógusnak, hiszen tolmácsnak egykori tanítványát, az Egyetemi Könyvtár munkatársát, Annemari Ulamec Štimacot kérte meg.  Annemari magyarja bájos. Bátorsága és lelkesedése dicséretes, s ha nehézsége akadt a fordítással, egykori tanára, mára kollégája ott állt mögötte és kisegítette. Mann Jolánról annyit kell tudni, hogy ő az OSZK munkatársa, de jelenleg a Bölcsészettudományi Kar könyvtárának kezelője.  Még egy kedves idegenvezetőnk volt, Mirjam Lopina, a könyvtár Központi Információs Szolgálatának munkatársa. 


Az egyórás tájékoztató és könyvtári séta legfelemelőbb momentuma a költő, hadvezér és államférfi Zrínyi Miklós könyvtára, a Bibliotheca Zriniana néhány darabjának kiállítása volt. Megfoghattuk(!), fényképezhettük! Volt közöttük magyar, olasz, latin, francia nyelvű könyv, és láthattuk a gyűjtemény katalógusát 1662-ből. Tényleg felemelő pillanatok voltak.


A Bibliotheca Zriniana egy történetileg kialakult könyvtáregyüttes, melyből 529 kötetet, köztük 29 kéziratot őriznek a hasonló nevű gyűjteményben. Az eredetileg 731 darabos könyvtárnak előzménye nemigen lehetett, kialakulása kizárólag Zrínyi Miklós könyvszeretetének az eredménye.
 Az Interneten is olvasható a gyűjtemény históriája. (Hausner Gábor Monok István Orlovszky Géza: A Bibliotheca Zriniana története.) Néhány részlet ízelítőül:
 „A magyar tudományos közvélemény figyelmét először Szluha László hívta fel a bitovi Zrínyi-könyvtárra. A fiatal pap Pallavicini Alfonz fiának nevelőjeként tevékenykedett Bécsben. 1873 nyarán, egy kirándulása során eljutott Bítovba, ahol a könyvtárterem polcain jó érzékkel talált rá az 1662-es Catalogus-t tartalmazó, hosszúkás, palimpszeszt-kötésű füzetkére. Felfedezésének jelentőségét felismerve, felvette a kapcsolatot Toldy Ferenccel, a Magyar Tudományos Akadémia akkori főtitkárával… Tíz év telt el újabb fejlemények nélkül. 1890. január 2-án Pulszky Ferenc a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója értesült Heinrich Daun haláláról (megjegyzés: az ő tulajdonában volt a könyvtár), és arról, hogy hagyatékát az örökösök árverésre kívánják bocsátani. Vásárlási megbízatással haladéktalanul Morvaországba küldte Majláth Bélát. Majláth minden sietség ellenére késve érkezett: »Habár január 5-én már Vöttauban jelentkeztem a grófnénál, feladatomnak csak részben felelhettem meg,  …a könyvtár azonban már nyolcz nappal elutazásom előtt eladatott a Daun-féle könyvtárral együtt, és harmadkézből a bécsi antiquariusok könyvpiaczára került.« … A Bítovból elszállított könyveket Bécsben, S. Kende Heumühlgasse 3. alatti antikváriumában találta meg Majláth. A kitűnő könyvkereskedő Kende, aki állandó ügyfele volt a magyarországi közgyűjteményeknek, tisztában volt szerzeménye jelentőségével. A könyvtár állományának egységét tiszteletben tartotta, hozzájárult ahhoz is, hogy Majláth tanulmányozza a gyűjtemény érdekesebb darabjait, az ismeretlen Zrínyi-autográfokról másolatot készíthessen; a könyvek áruba bocsátását azonban nem siette el. Bibliotheca Zrinyiana címmel katalógust adott ki a könyvekről, minden bizonnyal üzleti megfontolásból, reklámcéllal, de kétségtelen igényes szakmai hozzáértéssel. Kende hiába küldte meg katalógusát a jelentősebb magyar könyvtáraknak és magángyűjtőknek, nem akadt olyan hazai intézmény vagy mecénás, aki vállalkozott volna a kért borsos vételár megfizetésére. A magyar fél habozását kihasználva végül a horvát kormány vásárolta meg a könyveket 12.000 forintért, és a zágrábi egyetemi könyvtárnak adta át megőrzésre.”

Az 1918-ban megrendezett budapesti Zrínyi-tricentenáriumi kiállításon a zágrábi Bibliotheca Zriniana teljes anyaga ki volt állítva az Akadémia épületének előcsarnokában. 


Vendéglátóink körbevezettek bennünket a különböző szinteken elhelyezett olvasótermeken is. Diákok készültek a könyvtár csendjében vizsgáikra. (És ha elfáradnak, a széken hátra dőlve, Zágráb panorámájában gyönyörködhetnek.) Kicsit irigykedtünk. A diákok rendeltetés szerint használják(!) a könyvtárat… És meglepetten hallottuk: a könyvtár éjjel-nappal várja a látogatókat.
S kaptunk egy ajándékot is. Mirjam Lopina elköszönéskor magyarul szavalt egy Ady-verset. „Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona sem ismerőse, Nem vagyok senkinek, nem vagyok senkinek.”  – sokáig visszhangzottak fülemben a tört magyarsággal mondott gyönyörűséges költemény sorai. 


A könyvtárból kilépve buszra szálltunk és a zágrábi katedrálishoz mentünk. Évek óta tart a felújítása, mára majdnem teljes szépségében pompázik ez a neogótikus építmény.
Éva mesélt, mi figyeltünk. A Káptalandomb a város egyik történelmi központja. A Mária Menybemenetele Székesegyház, a katedrális uralja a városrészt, sőt az egész fővárost. Elődjét, a Szent István székesegyházat a mi Szent Lászlónk alapította, ahogy a zágrábi püspökséget is.  A katedrálisban őrzik Szent László palástját. Itt nyugszik újratemetése óta (1919. április 30.)  Frangepán Ferenc és Zrínyi Péter, akik a 19. századtól a horvát nemzeti szabadság szimbólumai. S a főoltár előtt a jugoszláviai zsidók megmentőjének tartott, s 1998-ban boldoggá avatott és szentként tisztelt Alojzije Stepinac bebalzsamozott teteme üvegkoporsóban. Horvátok százai imádkoznak hozzá naponta. 


Aztán séta a piacon (némi csalódás!), egy jó kávé, majd rövid közös séta a városban. Elsőre felkutattuk a híres-neves mulattató, Kerempuh szobrát, aztán a Felsővárosba mentünk, a horvát parlament és a Szent-Márk templom felé vettük az irányt.  Elsétáltunk a Széttört Szerelmek Múzeuma mellett (micsoda ötlet!), és a jezsuiták Szent Katarina-templománál álltunk meg. Aztán a Gradecről leereszkedve a Jellašić téren bámészkodtunk, és hallgattuk a horvát gróf szobra sorsának hányatott történetét. 


Mire az Alsóvárosban a Horvát Tudományos Akadémia épületéhez értünk, ólomlábakon jártunk. Vártuk a pihenést. Árnyas teraszt kerestünk, s ki egy jó Karlovačko pivo mellett, ki fagylalttal, ki limonádéval múlatta az időt. 

Fél ötre beszéltük meg a találkozót. Még egy látnivaló volt hátra, Zágráb temetője, a Mirogoj. A híres építész, Hermann Bollé tervezte az épületeit.  Nem mindenki örült a gondolatnak, hogy egy temetőlátogatással zárul a program. Viszont aki már járt ott, tudta, kellemes lesz a csalódás.
Csak rövid sétára futotta az időnkből, dek Franjo Tuđman, volt kormányfő és Miroslav Krleža, a 20. századi horvát irodalom kimagasló alakjának sírjánál megálltunk egy-egy pillanatra. 


Szép napot hagytunk magunk mögött. S egy békés, nyugodt, jó hangulatú, ráérős Zágrábot. Tömött kávézókat, illatozó pékségeket, ízléses áruval feltöltött, de üres üzleteket, eperrel megrakott piacot, zenélő-éneklő szlovénokat, futkározó gyermekeket, a parkban egymást ölelő fiatalokat, az ablakokból kíváncsian leskelődő öregeket, virágos tereket, Szűz Mária-szobránál imádkozó, gyertyát gyújtó fiatalokat, időseket.

Zágráb, 2014. május 20. 

Simon P. Piroska
(A fotókat Frank Ferenc és Pintérné Kék Krisztina készítette)