Kihelyezett Nyári Szabadegyetem – Fraknó

„Menj utazni s meglásd, mit elhagytál érte,

Kárpótlásul másutt megtérül a bére.

Menj világot látni; mert az égbolt alatt

Igaz gyönyör csak az utazásból fakad.”

Perzsa versek (részlet)

Még le sem zárult a Kaposvári Szabadegyetem első szemesztere, amikor a szervezők már  a nyári különkiadásra invitálták az érdeklődő közönséget. Mivel a nyár a kikapcsolódás és a kirándulások ideje is, a kihelyezett Szabadegyetem helyszíne ezúttal a burgenlandi Fraknó vára volt.

A Nyári Szabadegyetemre buszos kirándulást szervezett a Kaposvári Egyetem, a megyei könyvtár és az MKE helyi szervezete. Az eseményről Simonné dr. Pallós Piroska, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának tudományos és művészeti dékánhelyettese készített élménybeszámolót, amelyet nagy örömmel adunk közre. A beszámolót Balla Mária és Horváth Péter képei színesítik.

Hirtelen jött az ötlet. Ha nem hallottuk volna Lőrincz tanár úr előadását májusban a Festők Városa Hangulatfesztivál idején, talán eszünkbe sem jutott volna Fraknóba invitálni a Kaposvári Szabadegyetem hallgatóságát.

Negyvenhárman vágtunk neki az útnak az egyik legforróbb júliusi reggelen. Fraknóban még hatan csatlakoztak vidám csapatunkhoz. A társaság vegyes volt: könyvtárosok, egyetemi oktatók, barátok, családtagok, mindannyian a művészet, a történelem, az utazás nagy kedvelői.  Olyanok, akik már régóta tudják: minden utazás tanulás.

11 órakor a Rozália-hegy tetején álló vár kapujában toporogtunk. Kerestük az árnyékot, mert bár hőmérőnk nem volt, abban biztosak voltunk, hogy a higanyszál túlfutott a 30 fokot jelző vonalkán. Közben a csoport „anyja, motorja”, a végtelen türelemmel és önuralommal megáldott Buzási Éva egyszer csak eltűnt mellőlünk, de szempillantásnyi idő után előkerült, oldalán a mosolygós Lőrincz Zoltánnal.
Prof. Dr. Lőrincz Zoltán művészettörténész, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának egyetemi tanára. Az Esterházy Alapítvány megbízásából évek óta kutatja az Esterházyak gyűjtőszenvedélyének köszönhetően évszázadok során felhalmozott s a várban őrzött, rendkívül gazdag képző- és iparművészeti gyűjteményt.

Elindultunk, kezdődhetett az előadás! Első pillantásra bevehetetlennek tűnt a vár. A várudvarban hömpölygő tömeg. Nyáron a hétvégi gyermekprogramok nagyon népszerűek: kisebbek, nagyobbak a középkori élettel, szokásokkal ismerkedhetnek, veszélytelen harci játékokat űzhetnek, kirakodóvásáron költhetnek.  A kapu közelében egy kosárban különböző méretű és színű, nagyon egyszerűen megvarrt öltözékeket helyeztek el. Abból választott ki-ki mérete s tetszése szerint. A lányok fátylat tehettek a fejükre, a fiúk koronát vagy más fejfedőt. A többség így jelmezben, jókedvűen múlatta az időt. A színpadon középkori énekmondó tekerőlanttal kísérte saját nótáit, a vár falánál dárdát lehetett dobálni, máshol roston, nyárson sütötték a húst, megint máshol sört mértek.

Sikerült egyben tartani a csoportot... S Tanár úr, mint egy igazi várúr, mesélni kezdett! Minden zugát ismeri a várnak, minden szobornak, oszlopnak, ablaknak, kapunak, műalkotásnak ismeri a legendáját, valós történetét. Nem hagyta lankadni a figyelmet. Sorjáztak a nevek, az évszámok, a látnivalók, mi meg csak ámultunk, bámultunk a látottakon, hallottakon.

Hogy is kezdte? Természetesen a vár történetével. A mai Burgenland területén fekvő Fraknó (Forchtenstein) várának alapjait a 13. században rakták le IV. Béla védelmi politikájának részeként. A középkori vár alapjait és az eredeti formájában álló öregtornyot a Nagymartoni grófok emelték. Miután a 15. század vége felé ez a család kihalt, a vár a Habsburgoké lett.  Az Esterházyak tulajdonába birtokcsere révén került a 17. században. A munkácsi uradalmat adták a fraknóiért. Pár év múltán aztán az Esterházyak grófi címet kaptak, ezzel örökölhető lett a birtok. S hamarosan építkezésbe fogott a család: Miklósok felújították, átépítették, megerősítették az épületeket, a düledező várból hatalmas erősséget hoztak létre.  A század végén a hercegi rangra emelt Pál (aki író, történetíró, festő, zeneszerző, színész, műpártoló, a 17. század „uomo universale”-ja volt) pedig már a művészi kivitelezésre fektette a hangsúlyt. Falfestmények, szobrok ékesítették az erődítményt, és az egyik főkapu fölé termetes preparált nílusi krokodilt függesztettek, hogy az távol tartson minden rosszat a vártól s annak lakóitól.

No, nem mesélem el részletesen, mit láttunk, mindenkinek szívemből ajánlom, menjen el, s gyönyörködjön a barokk pompában, a külső falakat borító secco-technikával készült császárportrékban, a kápolnában, ahol Esterházy Pál szerzeményéből, a Harmonia Caelestisből hallgathat részletet. Megnézheti – ahogy mi is tettük –  az arzenált, az egyedülálló, Európában is ritkaság számba menő katonai felszerelés- és fegyvergyűjteményt, aztán a múzeumok ősét, a „művészeti és csodakamrát”, amelynek természettudományos darabjain az Esterházy-gyerekek tanulmányozhatták távoli vidékek élővilágát.

Utunk a gazdasági iratokat őrző levéltárban fejeződött be. Az összes irat 25 termet foglal el, mi csak egybe léphettünk be.  Megcsodáltuk a két tárlóban kiállított filigrángyűjteményt, és olvasgattuk a dobozok feliratait.  Ismerős névre is bukkantuk, Dombóváréra. A dombóvári uradalom része volt a kaposvári. És – mint tudjuk – Esterházy Pál (1635–1713) nádor 1712. december 1-én keltezte azt a dokumentumot, amellyel Kaposváron engedélyezte a letelepedést. Ez a dátum az „új” Kaposvár születésnapjának, illetve a város „hivatalos alapítási dátumának” tekinthető.   

Nekünk ennyi fért bele, így is túlléptük a vezetésre kiszabott hivatalos időt. Pedig látnivaló lett volna még bőven.

Fraknóból Kismartonba mentünk. A hőmérő higanyszála még feljebb kúszott. Aki nem akart több múzeumot látni, az sétált a város utcáinak árnyékos oldalán, esetleg a kastély parkjában, vagy csak egyszerűen elüldögélt egy kávézó árnyas teraszán.

A kastélyban a kibővített Haydn-kiállítás remek volt, s aki az Esterházy hercegnék lakosztályait akarta látni, nem csalódott.

Igazán gazdag és tartalmas napot hagytunk magunk mögött. Az autóbuszban hazafelé beszélgettünk, s terveztük a következő programot.

Esetleg Riegersburg?

„Őrültség semmit nem tennünk, 
ha mindent nem tehetünk is.” 
(Esterházy Miklós)