2013. november 25., hétfő

Kaposvári Szabadegyetem – a csillagok és a török–magyar kapcsolatok

Ismét szeretnénk felhívni minden olvasónk figyelmét a kaposvári egyetemi könyvtár és a megyei könyvtár közös előadás-sorozatára. Az ősz folyamán immár harmadik alkalommal hívjuk az érdeklődőket jeles előadók ismeretterjesztő előadásaira. Szeptemberben dr. Takács László az erdei biomassza hasznosításának lehetőségeiről, októberben pedig Simonné dr. Pallós Piroska a 20. századi török–magyar kapcsolatokról tartott érdekes és informatív előadást.
Legközelebb prof. dr. Kolláth Zoltán fizikus-csillagász, a Nyugat-magyarországi Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke lesz a vendégünk. Várunk mindenkit szeretettel november 25-én (hétfőn) a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárba!


Kedvcsinálónak készítettünk egy összefoglalót a Kaposvári Szabadegyetem előző előadásáról, amelyből megtudhattuk, hogy a törökök nekünk, magyaroknak köszönhetik többek között a turkológia tudomány rangjára emelését és a török folklorisztika alapjait, a nálunk is nagyon népszerű gyereknap viszont Atatürk, a máig nagyon tisztelt török államférfi nevéhez kötődik...
Sokunk számára Simonné dr. Pallós Piroska előadásával kezdődött az új szemeszter, hiszen a Szabadegyetem „kemény magja”, mint ahogy azt a szabadkozások igazolták, (hivatalból is) Füleken ünnepelte A népmese napját dr. Takács László előadása idején.
Október 24-én azonban telt ház fogadta a kaposvári Művészeti Kar dékánhelyettes asszonyát, akit korábbi szereplései és  fraknói élménybeszámolója miatt már nem kell bemutatni e blog olvasóinak sem. Annyit mindenesetre érdemes megemlíteni, hogy a tanárnő a közelmúltban egy évet tanított egy törökországi egyetemen, ahol maga is aktívan részt vett a török–magyar kapcsolatok alakításában. (Miközben természetesen rengeteg tapasztalatot gyűjtött a török kultúra, társadalmi élet természetéről, és megtanulta a nyelvet is...)
Épp ezért a Török–magyar kapcsolatok a 20. században című előadás mindannyiunk számára tartogatott új információkat, érdekességeket.



Mint az elhangzott, minden magyar emberben él egy sematikus kép a törökökről – például az Egri csillagok alapján –, ami látszólag a viszonyulásunkat is meghatározza, de ha kicsit mélyebbre tekintünk, ennél sokkal több kulturális kapcsolódási pontot találhatunk a két nép között. Ezért is korlátozódott a téma a 20. századra, kevés visszatekintéssel az előzményekre.
A török–magyar kapcsolatok egyik legjelentősebb meghatározója Thököly, Zrínyi és II. Rákóczi Ferenc után az 1848-as szabadságharc menekülthulláma volt. (Bem Józsefről megtudtuk például, hogy Murát pasa néven Törökországban tábornoki rangot kapott, és muszlimként halt meg, a szultán háziorvosa pedig egy Spitzer Henrik nevű nagyváradi orvos volt abban az időben.)
Később a török–orosz konfliktus is kedvezett a magyarokkal való kapcsolatok felvirágzásának és a török tudományos életnek is. Ez idő tájt emelkedett például tudományos rangra a turkológia – Vámbéry Árminnak és más magyar tudósoknak köszönhetően. Kúnos Ignác a török folklorisztika megteremtőjeként pedig elsőként gyűjtött népdalokat Törökországban. (Óriási eredménynek számított akkor éneklésre bírni egy török parasztot!) Fontos szerepe volt abban is, hogy az isztambuli egyetemen megalakult a folklorisztika tanszék. És itt említhetjük Erődi Bélát is, aki a perzsa irodalmat fordította magyarra – talán máig utánozhatatlan stílusban.
A 19. század végére kifejezetten élénk volt a kapcsolat a két ország között, talán ennek köszönhetően került sor a Mátyás halálát követően széthordott korvinák Isztambulban őrzött példányainak visszaszolgáltatására. Érdekességként hangzott el az előadásban, hogy a korvinákat átadó küldöttséget a török derviskolostorok igazgatója irányította.
A balkáni háború idején aztán kevésbé kulturális jellegű kapcsolataink is voltak a törökökkel. Kaposváron is működött például hadikórház, ahol a balkáni harcokban megsérült török katonákat is ápoltak, sőt ketten ott haltak meg. A török állam máig gondozza hősi halottjainak a Szigetvári utcai temetőben lévő sírját.
A legkomolyabb törés (és egyben a legnagyobb társadalmi átalakulás) az I. világháborút követően érte Törökországot. Az általuk el nem fogadott békeszerződés polgárháborút, pusztulást eredményezett (2,5 millió lakosa maradt, jelenleg 75 millióan élnek ott!). A szultáni család száműzetésbe kényszerült (egy tagja átmenetileg éppen Budapestre menekült).
Trianon után Magyarország egyetlen potenciális partnere Törökország maradt.  És ha a törökök tartottak is a velünk való közösségvállalástól, 1923-ban megköttetett a török–magyar barátsági szerződés, majd megnyílt az isztambuli magyar nagykövetség is.
A húszas években magyar mérnökök és szakmunkások segítették Törökország újjáépítését, vasútvonalak, sportstadionok, lakóépületek és hidak tömkelegét hagyva maguk után. A tudományos élet felpezsdítésében is közreműködtek magyarok: Fekete Lajos rendezte az oszmán levéltárat, Rásonyi László pedig komoly szerepet játszott magyarság és a törökség kapcsolatrendszerének kutatásában, fejlesztésében, és a hungarológiai képzés interdiszciplinárissá tételével pedig lehetőséget nyitott a magyarság megismerésére.
Később, amikor a törökök a balkáni államokkal is jobb viszonyt kezdtek ápolni, vitás ügyekben sajnos nem mindig Magyarország pártjára álltak. Az időközben megerősödött Török Köztársasággal Bethlen István gazdasági-tudományos kapcsolatokat épített, aminek eredményeként szakembereket, gépeket, technológiákat küldött Törökországba.
A 30-as években a török–magyar barátság egy időre meglazult. Akkor is, ha a két világháború között virágkorát élő turanizmus nagy hatással volt a magyarok identitására. Sok magyar turistaként, munkavállalóként vagy valamelyik diákcsereprogram keretében fordult meg Törökországban. (Érdekesség, hogy épp a diákcsereprogramok révén szerzett tapasztalatok segítségével a magyar mintát is követve hozták létre Törökországban az analfabetizmus leküzdésére, a közműveltség emelésére a népházakat.) A vészkorszak idején Magyarországról (s más európai országból) menekült zsidó tudósokat Törökország tárt karokkal fogadta, s egészen az '50-es, '60-as évekig alkalmazta őket. Működésük komoly hatással volt például a zenei életre és a modern török orvosi képzés fejlődésére is.
És hogy még néhány tudományos vonatkozást említsünk, a meteorológia, az állattenyésztés és a kertészet területén is hagytunk Törökországban maradandó nyomokat. (Ankara parkosítását például magyar kertészmérnökök tervezték, s az erdőgazdálkodásban jelentős érdemeket szereztek honfitársaink.)


Napjainkat újra a két nép közötti kölcsönös nyitás jellemzi, és ennek csak apró jelei a Kaposváron (és Kaposvár környéki iskolákban is) megjelenő török hallgatók és a török–magyar kutatócsoportok. Simonné dr. Pallós Piroska előadása alapján még akkor is van okunk örülni ennek, ha a közelmúltban török nyelvre fordított magyar kultuszregényt, Gárdonyi Egri csillagok-ját Törökországban sajnos (s valójában persze érthető módon...) egyelőre csak a fordító ismerősei olvassák...

G. Szabó Sára

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Követés